|
Valamivel el kell ütni az időt a nyári pangásban, meg ezzel próbálom fenntartani a látogatottságot. :)
Frissítettem az adatlapokat, a három szerződés nélküli RFA-nál és a máshova még nem aláíró UFA-knál még a tavalyi fizetés van, de már a "Játékoskeret" is új. Theodore nélküli. :napszemcso:
Egyébként nekem jobban tetszik ez a roster, mint a tavalyi. Nem csak Theo miatt, hanem a sok keményember miatt is, nem leszünk olyan puhányok, mint tavaly. TG meg eleve nem olyan fasz, mint JQ, hogy végig nézi, ahogy kinyírják a kulcsembereinket, és nem meri beküldeni a verőembereket. Sőt. Granato ennek pont az ellenkezője lesz, remélem. Az ilyen Crawford-féle patkányokhoz meg átmászik és beveri a képét. :P (Tényleg, annak a :kocsog: nek van most állása?) Öröm lesz nézni majd a bosszúkat, ahogy Lappy, Parker, Tucker, Ledin, McCormick, McLeod, Guite, Hannan és Foote ízekre bontják a kekeckedő patkányokat. :nyaloka:
És egyet értek FG-vel, sztem jól meg lett csinálva a csapat, kell majd még a 3 RFA és a Sakic, van rá 10 millió, be fognak férni simán. És ha idén nem lesz annyi sérülés (már pedig nem hiszem, mivel minden sorba be tudunk majd rakni min. 1 grindert, aki ügyel a rendre) akkor sokkal tovább juthatunk, mint tavaly. :egs: |